terhességszoptatásanyatej

Augusztus 1.: az anyatejes táplálás világnapja

[origo] | 2010. 07. 31., 7:30
Közel húsz éve, hogy az Egészségügyi Világszervezet valamint az UNICEF karöltve szervezik meg az Anyatejes Táplálás Világnapját. Így augusztus első napja Magyarországon is az anyatej és a szoptatás jelentőségéről fog szólni. Arról, hogy a csecsemő egészségében, mind fizikai mind lelki értelemben, mekkora szerepet tölt be az anyatejes táplálás.

Augusztus elsejét 1992-ben nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet a szoptatás világnapjává, első hetét pedig a Szoptatás Hetévé. Nemzetközi szinten a WABA, azaz a World Alliance for Breastfeeding Action globális hálózata támogatja és védelmezi az anyatejes táplálás jogát mind a nőkre, mind a kisgyermekekre nézve. Magyarország 1993-ban csatlakozott a világnaphoz, a Magyar Védőnők Egyesületének jóvoltából.


Idén augusztus első hetében Magyarországon csaknem minden település szervez programokat az önkormányzatok, illetve a helyi vállalkozók támogatásával. Elsősorban a kismamákat, várandós és szoptatós anyukákat és kisgyermekeiket, valamint a kispapákat várják a szervezők a szakemberek bevonásával tartott előadásokra, beszélgetésekre. Mindemellett gyermekprogramok és börzék várják a családokat. "Nagyon fontos továbbá a társadalomfelhívó aspektusát hangsúlyozni az Anyatejes Táplálás Világnapjának"-mondta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke a Medipress kérdésére. "Minden édesanyának és kisgyermeknek joga van az anyatejes tápláláshoz. Ezt pedig az intézményeknek is támogatniuk kell, legyen szó munkahelyről, bevásárlásról vagy akár utazásról"- folytatta. "Nyugtázható, hogy az évek folyamán, az adatok szerint, mind többen döntenek a kizárólagos szoptatás mellett" - magyarázta Csordás Ágnes. "Míg az 1990-es évek elején a 3-4 hónapos csecsemőknek csak mintegy 30 százaléka kapott kizárólag anyatejet, addig 2009-ben 95 970 csecsemőnek már 57,5százaléka, 6 hónapos kisgyermekek 37,6 százaléka és 12 hónapos koron túl pedig 36,9 százalék kapott kizárólag anyatejet."


Élő anyagként ugyanis az anyatej folyamatosan alakul a gyermek igényeihez összetételében, mennyiségében egyaránt: speciális védelmet nyújt a kórokozók ellen, immunrendszer erősítő, valamint vitaminokban és nyomelemekben gazdag.  Ugyanakkor a szoptatás egy olyan élményt ad mind az édesanyának, mind gyermekének, ami egy életre szól: anya-gyermek kapcsolat szavak nélkül.


Medipress

hirdetés

Ajánlat

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
Zsombi // 2010 // jan // 07

Ez a cikk odab*sz... ilyet hogy lehet irni?! Elmegz az ember esze... Én alig várom, hogy tél legyen és nagyokat havazzon é lapátolhassam! Csiki vagyok és ittt szokott is lenni hó :...

7 ok a hólapátolás ellen (20)
Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemAz LifeNetwork kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.