csokoládétáplálkozás tudománysajtvörös hús

5 dolog, amit nem véletlenül kívánsz meg

[origo] | 2010. 09. 20., 9:52
Ki ne érzett volna már ellenállhatatlan vágyat valamilyen különleges étel, például csokoládé, sült krumpli, hamburger, vagy más étel iránt? Mindnyájan ismerjük a kívánósságot, pedig e vágyak kielégítésében mindig óvatosnak kell lennünk. Azzal, hogy megtudjuk, miben is szenved valójában hiányt a szervezetünk, leáshatunk a kívánósság gyökeréig, és végül akár örökre véget is vethetünk neki.

A kívánósságnak számtalan jelentése is lehet, a típusától és az étkezési szokásainktól függően. Mielőtt megpróbálod kielégíteni a különleges igényeidet, igyál egy nagy pohár tiszta vizet. Gyakran előfordul, hogy a szomjúság jelét tévesen a szervezet éhségérzeteként értelmezzük. Ha először egy pohár vizet iszol, elképzelhető, hogy pontosan azt adod a szervezetednek, amire szüksége van, és máris kielégítetted a kívánósságodat. Egyes szakértők szerint a népesség közel 80 százaléka krónikus kiszáradásban szenved, tehát érdemes egy pohár vízzel indítani, mielőtt megpróbáljuk értelmezni kívánósságunkat.


Csokoládé


Ha csokoládéra vágysz, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szervezetednek csokoládéhiánya van, bár bizonyára sokan örömmel hallanák ezt. Az ilyen kívánósság gyakran a magnéziumhiányt jelzi, ami elterjedt tápanyaghiánynak számít. Ha csokoládét fogyasztasz, válassz valódi kakaót és keverj belőle egészséges édességet, vagy egyél egy kevés étcsokoládét. Mivel ezzel valószínűleg nem tudod ellensúlyozni magnéziumhiányodat, érdemes más magnéziumtartalmú élelmiszereket, például dióféléket, olajos magvakat, halat és leveles zöldségeket is fogyasztani.


Édesség


Ha édességeket kívánsz, talán a vércukorszinted ingadozik. Amikor a vércukorszint leesik, a szervezet megpróbál rávenni arra, hogy több üzemanyagot vegyél magadhoz, amivel stabilabban tarthatod vércukorszintedet. Ha ez krónikusan fordul elő, hipoglikémiában szenvedhetsz, ami egyszerűen alacsony vércukorszintet jelent. Akár időszakos, akár krónikus esetről van szó, fontos, hogy a megfelelő élelmiszerekkel próbáld visszaállítani az egyensúlyt. Túl sok sütemény, cukorka és más finomított édesség csak tovább rontja a problémát. Válassz inkább gyümölcsöket, és közben fogyassz több rostdús élelmiszert, például babot és hüvelyes zöldséget, és olyan összetett szénhidrátokat, mint a teljes kiőrlésű gabonák, amelyek elegendő üzemanyagot szolgáltatnak a szervezetnek. A krómtartalmú táplálékkiegészítő is segíthet, mert ez az ásványi anyag segít a vércukor szabályozásában és a kívánósság megakadályozásában.


Sós ételek


A sós ételek iránti vágy a stresszhormon ingadozását jelezheti. Elsősorban próbálj úrrá lenni a stresszen az életedben. Próbálj meditálni, végezz légzőgyakorlatokat vagy alkalmazz más stresszoldó technikát. Ha a mellékvese kimerült, jó minőségű B-vitamin komplexszel is segíthetjük. Leveles zöldségek gyakoribb fogyasztásával a mellékvesét támogató ásványi anyagokat juttathatsz a szervezetünkbe.


Sajt


A sajt vagy a pizza kívánása gyakran zsírsavhiányra utal. Fogyassz diót, lazacot, lenolajat, és adj őrölt lenmagot az étrendedhez. Jótékony zsírsavakat, különösen omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrendkiegészítőt is fogyaszthatsz.


Vörös hús


Talán nem meglepő, hogy a vörös hús iránti vágy általában vashiányt jelez. Fogyassz több vasban gazdag babot és hüvelyes zöldséget, kénmentes aszalt szilvát, fügét és más szárított gyümölcsöt. A lényeg, hogy húsfogyasztásod ne haladja meg teljes napi étrended 15 százalékát. A C-vitamin segít a vas felszívódásában, ezért a vasban gazdag élelmiszerek mellett fogyassz C-vitamint is.


Medipress

hirdetés

Ajánlat

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
Zsombi // 2010 // jan // 07

Ez a cikk odab*sz... ilyet hogy lehet irni?! Elmegz az ember esze... Én alig várom, hogy tél legyen és nagyokat havazzon é lapátolhassam! Csiki vagyok és ittt szokott is lenni hó :...

7 ok a hólapátolás ellen (20)
Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemAz LifeNetwork kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.