daganatos betegségektáplálkozástudományprosztatarákdaganatok

A dió újabb jótékony hatását igazolták

[origo] | 2010. 03. 24., 11:15
Állatkísérlettel igazolták, hogy a prosztatadaganatok lassabban növekednek és jóval kisebbek maradnak rendszeres diófogyasztás hatására.

A sokat ígérő eredményt az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) San Franciscóban rendezett éves ülésén ismertették.


A Kaliforniai Egyetem Paul Davis vezette kutatócsapata korábban már bebizonyította, hogy a dió képes megszűntetni a véredények falán jelentkező gyulladásokat. Ugyanez a csapat most genetikailag prosztatarákra hajlamos egereknek adott két hónapon át napi 14 megtört diót. A kontrollállatok normál étrendjükön felül ehelyett szójaolajat kaptak.


A vizsgálat végén a prosztatadaganatok a dióval etetett csoportnál átlagosan ötven százalékkal kisebbek voltak, és növekedési ütemük csupán egyharmada volt a kontrollcsoportéhoz képest.


A prosztata egészségét szem előtt tartó étrendnek tehát mindenképpen tartalmaznia kellene diót - nyilatkozta Paul Davis a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint. - A diónak amúgy is helye van az egészséges táplálkozásban a bőséges gyümölcs- és zöldségfogyasztás mellett.


A dió prosztatára gyakorolt jótékony hatása valószínűleg azon alapul, hogy képes lebontani az inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1) néven ismert fehérjét. Ha a vérben nagy ennek a fehérjének az aránya, az a prosztatarák fokozott kockázatára utal.


Az amerikai kutatók egy új géncsipes módszer segítségével követték nyomon a dió hatását. Ez lehetővé tette, hogy megfigyeljék a daganatban és az állatok májában végbemenő genetikai változásokat: a dió a daganatban és a májban is kedvező hatással volt azokra a génekre, amelyek szerepet játszanak a rák növekedésének szabályozásában.

(MTI)

hirdetés

Ajánlat

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
Zsombi // 2010 // jan // 07

Ez a cikk odab*sz... ilyet hogy lehet irni?! Elmegz az ember esze... Én alig várom, hogy tél legyen és nagyokat havazzon é lapátolhassam! Csiki vagyok és ittt szokott is lenni hó :...

7 ok a hólapátolás ellen (20)
Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.