plasztikai sebészetműtőveszélyújraélesztő kocsi

Szabálytalanul működnek: veszélyesek a plasztikai sebészetek

[origo] | 2010. 09. 19., 8:16
A brit plasztikai sebészeti rendelők háromnegyedére nem vonatkozik semmiféle szabályozás és akár súlyos károsodásokat is okozhatnak pácienseiknek, derült ki egy nemrég megjelent fogyasztóvédelmi jelentésből.

A legtöbb ilyen rendelő, amely arcfelvarrást, mellnagyobbítást és zsírleszívást is végez, az alapvető biztonsági előírásokat sem tartja be. Műtőik 56 százalékban rosszul felszereltek, egyes esetekben még az újraélesztő kocsi is hiányzik, amelyre hirtelen keringésmegállás esetén van szükség.


A mellnagyobbítást kínáló rendelők egyötöde évente kevesebb, mint tíz ilyen műtétet végez, ez túl kevés ahhoz, hogy nagy biztonsággal végezhessék el az igen összetett műtétet. A mellkisebbítéssel is foglalkozó rendelők 55 százalékánál ugyanez a helyzet. A különböző klinikák egynegyede "egyet fizet kettőt vihet" akciókkal csalogatja a pácienseket például zsírleszívás esetén. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy az ilyen akciók etikátlanok és arra biztatják a pácienseket, hogy veszélyes, az egész életet megváltoztató műtéteknek vessék alá magukat. A rendelők egyharmada emellett nem rendelkezik posztoperatív őrzővel vagy intenzív részleggel sem, ahol az életveszélyes helyzeteket el tudnák hárítani.


A felmérés során megkeresett 550 rendelő több, mint 70 százaléka nem engedte be a kutatókat, ez azt tükrözi, hogy gyakorlatilag semmiféle szabályozás nem vonatkozik rájuk. A plasztikai sebészek szerint életüket teszik kockára azok a nők, akik ezekhez a rendelőkhöz fordulnak.


"A számok nyugtalanítóak, de egyáltalán nem meglepőek" - mondta el Nigel Mercer, a Brit Plasztikai Sebészek Szövetségének elnöke. "Megerősítik, amit mi már évek óta próbálunk elmondani: hogy szigorú szabályozásra van szükség ebben az ágazatban is. A plasztikai sebészet milliós üzlet, nem lehet sufniban végezni. Ha étterembe megyünk, nem kell, hogy mindig személyesen ellenőrizzük le a konyhát, arra viszont szükség van, hogy a plasztikai sebészeti szolgáltatók működését törvényileg szabályozzák."


Az esztétikai sebészeti ipar évente körülbelül 2,1 milliárd fontos forgalmat bonyolít le Nagy-Britanniában és egyre népszerűbbek a nők, de a férfiak körében is a fogyasztó kezelések és az arcfelvarrás. Ezzel együtt azonban a panaszok száma is nő. 2008-ban 173 alkalommal nyújtottak be panaszt mellműtét után, szemben a 2007-es 135-tel.


Medipress

hirdetés

Ajánlat

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
Zsombi // 2010 // jan // 07

Ez a cikk odab*sz... ilyet hogy lehet irni?! Elmegz az ember esze... Én alig várom, hogy tél legyen és nagyokat havazzon é lapátolhassam! Csiki vagyok és ittt szokott is lenni hó :...

7 ok a hólapátolás ellen (20)
Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemAz LifeNetwork kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.