szúnyogfertőzésekdengue-lázcsípésmoszkító

Sztreccsnadrágra harapnak a fertőzött moszkitók

[origo] | 2010. 08. 10., 10:44
A fiatalok körében divatos fekete sztreccsnadrágok viselése növelheti a dengue-láz előfordulását, miután a kórokozót terjesztő szúnyogokat a sötét színek vonzzák - figyelmeztetett a thai kormány.

Phansziri Kulanartsiri thai közegészségügyi miniszterhelyettes elmondta, hogy elsősorban a fiatalok öltözködési szokásai miatt aggódik, mert a leggings, azaz a bokától a csípőig érő vékony anyagból készült, testhez simuló sztreccsnadrágok sötét színű változatai a betegségeket terjesztő moszkitókat is vonzzák.


A vékony szövet a csípések ellen hatástalan, ezért aki ilyen öltözetet visel, nagyobb eséllyel fertőződhet meg a nem ritkán halálos kimenetelű dengue-lázzal. "A világos színek és a vastagabb szövetből készült nadrágok, mint például a farmerek nagyobb védelmet nyújtanak a szúnyogokkal szemben" - hangsúlyozta a miniszterhelyettes.


Thaiföldön ismét egyre többen betegszenek meg dengue-lázban. Hivatalos adatok szerint az év első hét hónapjában 43 halálesetről és több mint 45 ezer fertőzésről érkezett jelentés, és az áldozatok többsége a fiatalok közül került ki.


(MTI)

hirdetés

Ajánlat

Hirdetés

Nap tippje

Forrás: iStockphoto

Sót a szájba!

Torokfájásra, szájfekélyre vagy egyszerűen csak a fertőzések megelőzésére remek megoldás a sós vizes öblögetés.

Még több tipp »

Legújabb hozzászólás

Legolvasottabb cikkek

Erika0000 // 2011 // okt // 02

Az én apukámnak izületi gyulladása volt,ujjak,váll,könyök,forgó,térd,boka,már alig tudott mozogni.Elmentünk magán orvoshoz és felirt olyan fájdalomcsillapitó gyulladáscsökkentőt am...

Túladagolja az országot a vitaminguru (142)
Zsombi // 2010 // jan // 07

Ez a cikk odab*sz... ilyet hogy lehet irni?! Elmegz az ember esze... Én alig várom, hogy tél legyen és nagyokat havazzon é lapátolhassam! Csiki vagyok és ittt szokott is lenni hó :...

7 ok a hólapátolás ellen (20)
Szilvi75 // 2010 // feb // 23

Bocsánat, most látom csak, hogy hölgy írta a cikket. Még szomorúbb vagyok, már csak a cím miatt is. Egy kérdőjel a végén esetleg javított volna valamicskét, de ez a kijelentő mód.H...

Gyerekvállalás: 22 hónap türelem az apától (38)
ann16 // 2010 // máj // 11

Érdekes dolgok ezek...Az orvosom szerint a sárgatest hormon nem csinál kárt...ezért ajánlják a szoptatós anyukáknak is. Átmegy az anyatejbe valamennyi belőle , én ezért nem szedte...

A nőgyógyász rémtörténete a tamponhasználatról (53)
durcika // 2010 // okt // 12

Msn címem: ojuna@windowslive.com email címem:ojuna@freemail.hu

A világ legkövérebb emberének utolsó esélye (23)
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemAz LifeNetwork kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a
A LifeNetwork szerkesztősége környezetbarát, hőszivattyús irodaházban működik.